Ezzel a című projekttel vágtunk neki körutunknak, amely Tekerőpatakról indult, érintve Boncida községet, Szamosújvár és Dés városát!

2016. december 6-án a Tekerőpataki fiatalokból álló lelkes csapata első állomásként Boncidát, és azon belül a Bánffy kastélyt látogatta meg. Már mindannyian nagyon vártuk ezt a kirándulást, hisz Erdély szerte nagy ismertségnek örvend a kastély, a folyamatos programok sokasága pedig nagy hírnevet ad. A bonchidai Bánffy-kastély négyszögű, nagyjából szabályos udvart körülvevő, sarkain egy-egy köralapú sarokbástyával ellátott kétszintes, négyszárnyú épület. Malom épülete maga is nemzeti értékű műemlék. Az Erdély Versaillese-ként emlegetett épületegyüttes reneszánsz, barokk s romantikus stílusban épült 1650-től 1855-ig. Az egyik nagyszabású építtető gr. Bánffy Dénes volt, egy legendás, ősi, erdélyi magyar család tagja.

erdelytvarosai2016

A kastély látogatása után utunkat Szamosújvárra folytattuk tovább, ahol a városközpont után Rózsa Sándor sírjánál tettünk látogatást. A délután második felében Dés városába is ellátogattunk, ahol a városközpontot és Református templomot sikerült megnéznünk. Nagyon szép és tartalmas napunk volt.

A körutunk a hazatéréssel ért véget. Köszönjük szépen a Communitas Alapítványnak a támogatását, hogy lehetővé tette számunkra ezt a kirándulást és hogy újabb élményekkel gazdagodhattunk, jobban megismerhettük Erdélyt és történelmünket, valamint ezáltal is jobban fogjuk őrizni a ránk hagyott örökséget.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas