Az idei Tanulmányok tárháza 2018. december 10-én lett megszervezve Gyergyóalfaluban. Az előző évekkel ellentétben ez egy rendhagyó Tanulmányok tárháza volt, mert csak egy témakörre koncentrálódott. De ez a témakör annyira sokszínű, hogy így is nagyon változatosra sikeredett, ugyanis az idei téma a zene volt. Ezen belül is a fiatalok megismerkedhettek a zenészekkel, a hangszerekkel és különböző könnyűzenei stílusokkal.

Mozgalmas hétvégéje volt azoknak a fiataloknak, akik a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács programjain vettek részt november 23-25 között. A párhuzamosan zajló programszámokkal főként a fiatalok képzésére fektették a hangsúlyt a programszervezők. Mind a három rendezvény Borzonton zajlott, ami azért is volt jó, mert esténként a különböző programokon részt vevő fiatalok egy helyre kerültek és közösen szórakozhattak.

A hét végén zajlott az a kétnapos pedagógusoknak szóló pályaorientációs képzés, amit a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ szervezett Borzonton a pedagógusoknak.

A Gyergyószéki Pedagógusok Fórumának megnyitóján Bende Sándor parlamenti képviselő köszöntötte a résztvevőket és kiemelte a pedagógusok nélkülözhetetlen szerepét a következő generációk nevelésében és itthon boldogulásában. Örömtelinek nevezte, hogy a pedagógusok is fontosnak tartják a diákok pályaorientációját és tudatosan segítik is ebben őket. Erős Levente a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács elnöke elmondta, hogy számára, ifjúsági vezetőként az a legfontosabb, hogy a fiatalok az oktatási intézményekben is úgy legyenek nevelve, már óvodás kortól, hogy minél sikeresebben tudjanak boldogulni az életben. Mindenkinek vannak erősségei és ezeket az erősségeket, ha az oktatás során tudatosítják a fiatalokkal, akkor az iskola után sokkal eredményesebbek tudnak lenni.

Kovácspéter-tetőn szervezett túlélőtábort a GYTIT a napokban. A háromnapos rendezvényt Hargita Megye Tanácsa támogatta.

Háromnapos túlélő tábort szervezett a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, az 1375 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Kovácspéter-tető. A rendezvény november 2-4. között zajlott a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Kovácspéter településen A rendezvény megnyitóján Csergő Timea, a program főszervezője elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy a fiatalokat kimozdítsa a mindennapokban megszokott környezetükből, és kivigye őket a természetbe, ahol magukra maradnak mindenféle technológia és elektronikai eszközök nélkül. A megnyitón részt vett Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki arra biztatta a fiatalokat, hogy használják a kreativitásukat és jöjjenek minnél több ötlettel, ami a jövőjüket jobbá teheti. Ezt követően Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános biztatta a fiatalokat, hogy szeressék a szülőföldjüket és hozzanak azért akár áldozatokat is, hogy itthon boldogulhassanak.

Számtalan díjat ismerünk, amelyek nagyon fontosak, hiszen rámutatnak olyan helyzetekre, amelyekben valaki a hétköznapin túlmutatót vitt véghez. De vannak olyan tettek, amelyek a nyilvánosság előtt kevésbé vagy egyáltalán nem láthatóak. Az Aranyanyu Díj az édesanyákról szól és célja immár harmadik éve, hogy olyan személyeket díjazzon, akik minden nap bizonyítják különleges erejüket, kiválóságukat és elhívatottságukat. Valószínű, hogy sokan jutalmaznák ezzel a saját édesanyjukat, éppen ezért teremtett lehetőséget a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, hogy benevezzék egy fotóval és egy rövid indoklással a saját anyukájukat, melyet az érdeklődő közösség lájkokkal jutalmazott.

Az első díjat idén Csizmadia Olga kapta, lánya Csizmadia Tímea javaslatára és bemutatására. A szervezők hangsúlyozták, hogy semmiképp sem a versengés volt az elsődleges szempontja az online meghirdetett játéknak, ezért ez alkalommal külön zsűri és nem közösségi szavazás alapján díjaztak. A beérkezett munkák, minőséget tükröztek és mély érzelmeket. Minden résztvevő kapott egy oklevelet, egy Arananyú Díj medált, egy könyvet és a versenyre beküldött képét kirakósra nyomtatva. A fődíj pedig egy oklevélből, egy Aranyanú Díj trófeából és egy 300 lejes könyvjutalomból állt.

 

A fődíjas Csizmadia Tímea eképpen írt édesanyjáról: „Az én Édesanyám egy igazi csoda, aki nem ismer fáradságot, ha a gyerekeiről van szó. Sok jót kaptam tőle elsősorban azt, hogy szerette volna, hogy a világra jöjjek és úgy nevelt fel, hogy mindig éreztette a mérhetetlen szeretetét és támogatását. Rá mindig számíthatok. Megajándékoztak két csodás testvérrel, így soha nem vagyok egyedül a világban. Megtanított hinni, reménykedni, elfogadni, megbocsájtani, hogy tudjak hálát adni azért amim van és hogy mindig segítsek másokon. Ő mindig segít akinek tud, egy nagyon tiszta szívű ember. Megtanított feltétel nélkül szeretni, ez a mi családunk összetartó ereje. Mindig számíthatunk egymásra. Édesanyám a legjobb családanya és féleség, általa olyan családban nőhettem fel, ahol a családi egység a legfontosabb. Azon kívül, hogy Édesanyám, ő a legjobb barátnőm, a munkatársam és a tanácsadóm is. Rábízhatom a féltett titkaimat, ő mindig megért. Ha szomorú vagyok ő mindig képes megvigasztalni és megnevettetni. Édesanyám egy nagyon pozitív, vidám és szerethető ember. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek hogy ilyen csodálatos Édesanyával áldott meg engem. Köszönöm!”

A GYTIT édesanyákról szóló programját a Communitas Alapítvány támogatta.

Élményekben gazdag hétvégéje volt azoknak a pedagógusoknak, akik részt vettek a november 25-26. között megszervezett Gyergyószéki Pedagógusok Fórumán. A képzéshétvégén intenzív élménypedagógiai ismereteket szerezhettek konkrét gyakorlatok révén.

Eseménydús hétvégéje volt a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács önkénteseinek. November 18-án délután kezdődött a hagyományossá vált Ifibörze, amit Bozonton a Rubin Panzióban szerveztek meg.

November 17-én kezdődött a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács által szervezett fiatal önkénteseknek szóló kétnapos kommunikációs képzés. A rendezvénynek a borzonti Rubin Panzió adott otthon.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas