Sok éve működik a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomnál ifjúsági zenekar. Tagjai lelkes gyerekek és fiatalok, akik igyekeznek Isten dicsőségére kamatoztatni a tehetségüket. Minden vasárnap, kivétel a hónap első vasárnapja, a déli 12 órakor kezdődő ifjúsági szentmisén ellátják a zeneszolgálatot, fiatalos dalaikkal örvendeztetik a híveket.

szentmiklos hangszer2021

A zenekar, mely jelenleg a „Pacsirta” nevet viseli, működésének kettős célja van: bevonja az ifjúságot a liturgikus szolgálatba, illetve integrálja a fiatalabb híveket, hogy ők is aktívan, tevékenyen vegyenek részt a liturgia ünneplésében. Ugyanakkor a zenekar gitároktatást is vállal, így biztosítja, hogy mindig legyen gitáros mise templomunkban.

Eddig gitáron és cajon-n kívül más hangszeresünk nem volt, most azonban van hegedűs is, akinek van saját hangszere, illetve két-három fiatal zongorista, akikre ugyan ráfér a gyakorlás, de már részt tudnak venni a szentmisén a zenei szolgálatban. Úgy gondoltuk, hogy tovább fejlődhessen a zenekar, elektromos zongorára pályázunk, ami mozgatható, ugyanakkor többfunkciós. Ezen kívül térmikrofont is szerettünk volna venni, hogy az éneket ki tudjuk hangosítani.

Amint megvettük az imént említett eszközöket, igyekeztünk mihamarabb használatba helyezni. Augusztusban már egy, esküvőn is zenéltünk, az elektromos zongorát és a mikrofont is használatba véve, ugyanakkor 22-én, vasárnap a szokásos ifjúsági szentmisén is zenei szolgálatot láttunk el.

Köszönjük a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek és a Communitas Alapítványnak, aki anyagilag támogatott minket abban, hogy fejlődjünk, mint plebániai ifjúsági zenekar.

Portik Hegyi Kelemen
Gyergyószentmiklós, 2021. 08. 26.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas